Felföldi Tímea

3.tétel

A munka határterméke és a munkakereslet. A tőke határterméke és a tőkekereslet. A nemzeti jövedelem elosztása tisztaverseny állandó mérethozadék esetén.

A munka határterméke - MPL

Minél több munkát használ fel a vállalat, annál nagyobb lesz a kibocsátása. A munka határterméke az a többletkibocsátás, amit a vállalat egy újabb egység munka felhasználásával el tud érni.

A termelési fgv. segítségével kifejezve:

        MPL = (K,L+1) – F(K,L)

A jobb oldali első tagja a K egység tőke és L+1 egység munka felhasználásával elérhető a kibocsátás, a második tag a K egység tőkével és L egység munkával a kibocsátás. Az egyenlet szerint a munka határterméke egyenlő az L+1 egység munkával, illetve az L egység munkával elérhető kibocsátás különbségével.

A legtöbb termelési fgv.re jellemző a csökkenő határtermék tulajdonsága. Ha a tőke mennyiségét rögzítjük, a munka határterméke a munkaráfordítás növelésével párhuzamosan csökken.

A munka határterméktől a munkakeresletig

 Amikor a versenyző, profitmaximalizáló vállalat arról dönt alkalmazzon-e több munkaerőt, azt mérlegeli, hogyan hat ez a profitjára. Ezért a megnövekedett termelésből származó többletbevételt összehasonlítja az újabb munkaegység felhasználásából származó bérköltség növekedésével. A pótlólagos munkaegység felhasználásából származó bevételnövekmény nemcsak a munka határtermékétől, de a termék árától is függ. Mivel pótlólagos munkaegység, MPL kibocsátástöbbletet eredményez, aminek minden egysége P dollárért adható el, a többletbevétel P*MPL. Az egységnyi többletmunka felhasználásából adódó költségnövekedés a W munkabérrel egyenlő. Így a profit változása egy pótlólagos munkaegység felhasználásával az alábbiak szerint alakul:

Δprofit = Δbevétel – Δköltség = (P*MPL) - W

Ha a P*MPL többletbevételével meghaladja a munkabért, akkor a pótlólagos munkamennyiség növeli a profitot. Tehát addig fogja növelni a felhasznált munkamennyiséget, amíg az megtérül, vagyis az MPL arra a szintre csökken, ahol a többletbevétel egyenlő a munkabérrel.

A vállalat munkakeresletét az alábbi összefüggés határozza meg:

                               P*MPL = W        vagy      MPL = W/P

(W/P a reálbér)

A profit maximalizálása érdekében a vállalat addig a szintig növeli a munkaráfordítást, ahol a munka határterméke egyenlő a reálbérrel.

Az ábra bemutatja, hogyan függ a munka határterméke a termelésben bevont munka mennyiségétől (a tőkét változatlanul hagyva). Az ábrán tehát MPL görbe látható. Mivel a munka határterméke csökken, ha a munka mennyisége nő, ezért a görbe jobbra lejt (negatív meredekségű).  A reálbér bármely szintjén a vállalat annyi munkást fog felvenni, emennyinél az MPL egyenlő a reálbérrel.  Az MPL tehát a vállalat munkakeresleti görbéje.

A tőke határterméke és tőkekereslet

A felhasznált tőke mennyiségéről azonos módon dönt a vállalat, mint a munka mennyiségéről. A tőke határtermék MPK az a többletkibocsátás, amit a vállalat a tőke egy újabb egységének bevonásával nyer.

                                                      MPK = F(K + 1,L) – F(K,L)

A tőke határterméke a K+1 egység tőkével, illetve a K egység tőkével elérhető kibocsátás különbsége. Ahogyan a munka esetében, a tőkénél is érvényesül a csökkenő határtermék. A pótlólagos berendezés üzembe állításával kapott profitnövekmény egyenlő az értékesítésből származó többletbevételnek és a gép többletköltségének a különbségével.

                                Δprofit = Δbevétel – Δköltség = (P*MPK) – R

Profitja maximalizálása érdekében a vállalat addig növeli tőkeráfordítását, amíg az MPK a tőke reálbérleti díjának szintjére nem csökken.

                                                      MPK = R/P

Összefoglalva:  versenyző, profitmaximalizáló vállalat egyszerű szabályt követ, amikor eldönti, hogy mennyi munkát használjon fel, és mennyi tőkét béreljen. A vállalat addig növeli a termelési tényezők iránti keresletét, amíg a tényező csökkenő határterméke egyenlő nem lesz a reálértelemben vett tényezőárral.

A nemzeti jövedelem elosztása tisztaverseny állandó mérethozadék esetén

Ha a gazdaság minden vállalata versenyző és profitmaximalizáló, akkor minden termelési tényezőt a termeléshez történő hozzájárulásának mértékében fizetnek meg. A munkásoknak fizetett reálbér az MPL-lel, a tőke tulajdonosainak fizetett reálbérleti-díj pedig az MPK-val egyenlő. Az összes reálbér költsége így MPL*L, a tőke – tőketulajdonosokat illető – összes reálhozadéka pedig MPK*K.

A termelési tényezők költségének kifizetése után megmaradó jövedelem a gazdasági profit, amelyből a vállalat tulajdonosai részesednek. A reálgazdasági-profit:

                               gazdasági profit = Y – (MPL*L) –( MPK*K)

Ha átrendezzük a egyenletet, jobban látszik, hogyan oszlik szét a nemzeti jövedelem:

                               Y = (MPL*L) + (MPK*K) + gazdasági profit

Az összes jövedelem tehát a munka hozamára, a tőke hozadékára és a gazdasági profitra osztható.

Ha feltételezzük, hogy a termelési függvényt az állandó mérethozadék jellemzi, a gazdasági profitnak nullával kell egyenlőnek lennie. Ezek szerint semmi nem marad a termelési tényezők megfizetése után.

Ha a termelési fgv. mérethozadéka állandó, akkor

                               F(K,L) = (MPK*K) + (MPL*L)

Ha minden termelési tényező határtemékén megfizetett, akkor a ráfordítások összege a teljes kiocsátással egyenlő. Másként fogalmazva; állandó mérethozadék, profitmaximalizálás és tiszta verseny együttes következménye: zéró gazdasági profit.